Ti, kiknek én adtam új nevet
nevetőt, kicsit, kedveset,
Kikre csókból sálat tettem
kérlelhetetlen,
s öleltem rátok
testemből kabátot,

Ti, akik láttátok erőm
megfogyottan, s reszketőn
lábaitokkal, körmös kezekkel,
- nem is egyszer
belém vájt a fog, -
marasztaltatok

Életem asszonyai, fruskák,
rafináltak és butuskák,
s még kiket összefirkált álmom
neveitek a szélbe kiáltom.
Dévavár, hold,
Néha kár volt

Elfecséreltem szenvedélyem
nem szimplán hagytam, hogy csak égjen
felszítottam, majd letakartam,
magam sem tudtam, mit akartam.

Jól tudom azt, hogy senki sem szent.
Mikor az igaz elrekedt bent,
Odakint minden nagyszerű volt
A férfi Teli-, ha Nő az új-hold.

Ti, kiknek én adtam új nevet
nevetőt, kicsit, kedveset,
Kikre szóból bilincset tettem,
kérlelhetetlen,
s öltem rátok
az ifjuságot.

bocsássatok meg magatoknak,
szélbe kiáltott szeretők
magamnak én majd megbocsájtok
azért, ki a szívembe nőtt