Az Égre nézek jámborul,
tekintetemmel építem,
kék kőre újabb kék kövek,
tudom, hogy úgyis rámborul.
Nem maradt fent a régi sem.
A csillagok csak rajzszögek,
habarcsba szúrt kis jegyzetek.
Amin állok, kék kőhalom,
leomlott márvány boltozat.
Alóla másztam közelebb
a Naphoz, hallják sóhajom,
lássák az újabb ormokat,
hogy csúcsos formát öltenek,
s fent gyengülő Zenit remeg,
a csillagok csak rajzszögek,
habarcsba szúrt kis jegyzetek.
Az Égre nézek, olvasom,
tán megérti, ki olvasóm.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.