A tizenharmadik születésnap volt. Különleges, varázsos szám ez a tizenhárom. Hanna is tudta. Egy éve várta már, hogy újra eljöjjön a nap. Szívében mégis félelem volt. Rettegett, hogy vajon most is, vajon ezen a bűvös tizenharmadik születésnapon is megtörténik-e, amit kívánni fog. Az előző két évben megtörtént a Csoda.. Életében először akkor kívánt.. Azt kívánta, hogy bárcsak jól sikerülne a bizonyítvány.. Abban az évben kitűnő tanuló lett. Pedig nehéz év volt ez Neki is, és apának is. Apa nagyon jó ember. Halk szavú, kedves bajuszos figura, aki mindig meg tudta nevettetni Hannát. Esténként amikor mesét olvasott, Hanna mindig újabb és újabb történetet követelt magának. Tavaly azt kívánta, bárcsak minden este olvasna mesét Apa.. És így is lett.. Az elmúlt egy évben nem telt el úgy éjszaka, hogy Ő és Robert – aki az öccse – ne kapott volna szép és kalandos történeteket tündérekről, csodákról, nagy utazásokról. Ezeket a meséket már Apa találta ki, régebben mindig könyvből olvasott, ha néha adódott alkalom..Apa elfoglalt ember volt. Ezzel a második kívánsága is teljesült.. Apa vele és öccsével töltötte minden szabad idejét. Erre a születésnapra már hónapokkal előtte felkészült.. Tudta, mit fog kívánni, és jeges félelem lett úrrá rajta, izgatott lett akárhányszor belegondolt, hogy akár az is lehet, hogy nem sikerül, nem történik meg a Csoda, és elhagyja a szerencséje.. Nem hagyhatja el.. Nem most. Ez a tizenharmadik szülinapja.. Most vagy soha..
Apa hazaért és a konyhába sietett.. szöszmötölt, csörögtek az edények.. Még nem igazán tájékozódott jól a konyhában. Hanna elmosolyodott.. Kisvártatva Apa belépett a szobába egy szép fehér, marcipános tortával. Hanna ezt szerette a legjobban. Tavaly is ilyet rendelt neki.. Most a nagy kapkodásban még a műanyag dobozból is olyan ügyetlenül szedte ki, hogy letört a torta egyik sarka. Hanna mégis gyönyörűnek látta. Apja szelíd mosollyal tette le elé a süteményt, arca villódzott a tizenhárom gyertya fényétől.
- Boldog születésnapot kincsem – mondta, és adott egy cuppanós puszit a lány homlokára.
Ő izgatottan fészkelődött a széken.. Alig várta, hogy elfújhassa a gyertyákat.
- hoppá, valamit elfelejtettem. – pattant fel apa az asztaltól és a konyhába sietett.. Egy marcipán figurával a kezében tért vissza. A figura egy tündér volt, varázspálcája fogpiszkálóból. Igazán aranyos darab volt. Friss volt és jóillatú. Minden készen állt.
Robert szaladt ekkor a szobába. Nyomott két cuppanós puszit Hanna arcára, és apja mellé állt illedelmesen. – Tizenhárom – mondta apa – Istenem, hogy repül az idő..
- Elfújhatom a gyertyákat? – kérdezte izgatottan a lány
- Persze drágám, le is fényképezlek, jó? –
Rendben apa – vetette oda Hanna, de ekkor már a kívánságát fogalmazta.. Nagyon fontos volt, hogy jól kívánjon, nehogy belekössön a sors egy vesszőbe.. Hatalmasat sóhajtott, erősen, erősebben mint valaha, csak a nagy kívánságra koncentrált.. És hopp egy szempillantás alatt ugyanazzal a nagy sóhajjal, el is fújta mind a tizenhárom gyertyát.. Apa villantott a fényképezővel..
Különösen erős volt a villanás...
Öcsi odarohant Hannához és a tortán lévő tündér után kapott – Ezt én eszem meg, jóó!!??
- NEM! – kiáltott rá Hanna - ez az Én születésnapom!
- Akkor beárullak ANYÁNAK, hogy használod a rúzsát..

...

Csend lett. Hanna ránézett Robertre, és vagy fél percig, pislogás nélkül bámulta.
- Na? Na mi lesz? - Kérdezte Robert
- Kisfiam ez nem szép dolog – szólt közbe Apa
- Hagyd csak Apa.. - nyelt egyet, - Robert.. Tudod mit?? Áruld el.. Kérlek mondd el neki.. És mondj el neki mindent! Jó??.. Hanna könnyezett..
- Mi a baj kislányom? – lépett be a szobába Anya

Hanna kicsit bizonytalanul, mintha kísértetet látna válaszolt:
- Semmi, csak a füst… Jó, hogy itt vagy.

És valóban. A tortán még füstölgött mind a tizenegy gyertya… Különös kék füsttel töltve meg a kis étkezőt. Anya magához húzta Hannát, letörölte az arcát.

Apa többet nem mesélt arról, hogy a jó emberek Tündérré változnak és hosszú hosszú útra indulnak..

Apa soha többet nem mesélt.