Jártam én mindenhol,
ahol az ember jár,
céltalan csatangol?
kutattam erdőt izgatottan
tisztásra leltem
a felhők alá rogytam
majd a hegyre is fel,
egyre feljebb másztam
a mélység így nőtt bennem
távol voltam akkor,
távolabb mindentől,
téltől és tavasztól
Onnan néztem, egyre messzebb néztem
amíg a nap le nem ment,
és eltűnt egészen
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.